Zsombor és a szekrény

Zsombor barátainak, csak Zsombi hason fekve sakkozott a nappali szőnyegén. Nem nagyon értette a sakk szabályit, de Szandi se volt nagymester. Mufurc a tábla mellett le nem vette a szemét a bábukról. Farkát lassan leste mikor tud egyet ledönteni. Ha sikerült neki akkor a játék véget ér, és a két játékos kiegyezett döntetlenben.   Odakinn a nyár esti vihar villámai világították meg az eget. Egy - egy dörgés olyan hangos volt, mintha mellettük csapott volna be a mennykű. A szél olyan erővel rázta a nagy diófát hogy annak ágai karistolták az ablak üvegét. Mintha be akarnának menni. Mufurc igen hamar elintézte esti toalettjét, mert macska létére utálta a vizet. És mert okos macska volt tudta, hogy a dörgést, villámlást előbb utóbb víz követi. Igen későre járt az idő de Szandi megengedte Zsombinak a későbbi lefekvést a viharra való tekintettel. Bár Zsombi 10 éves nagy fiú létére nem félt a vihartól, nem félt az ágy alatt lakó mumustól, sem a szekrényben zörgő valamiktől. Azért nem bánta ha Szandival kinn maradhat. Nem félt, mert tudta hogy az ágy alatt néha mumus van, és azt is hogy a szekrényben laknak valakik. Hallott dolgokat, hol közelebbről , hol távolabbról. De félni nem félt. A zörejek nem lehettek egértől, mert ugye Mufurc itt volt. A macska szégyene lenne ha egér vagy patkány van a házban. Aztán meg a hangok inkább a szekrény másik oldaláról jönnek. Nem is volt a házban senki rajtuk kívül. Zsombi nem egyszer mikor jöttek a hangok, zörejek, feltúrta a szekrényt de abba csak a ruhái, játékai voltak. Néha válaszolni próbált, persze csak úgy hogy az apja ne vegye észre. Bízott benne, hogy egyszer csak előjön az a valaki aki a szekrény túloldalán lakik.  Mufurc vadászterülete az erdő és a mező volt. Nem egyszer zsákmányát hazahordta ami többnyire pocok, vagy kisnyúl , illetve néha kiscsibe volt. Ami arra enged következtetni hogy bejárt a faluba is cserkészni.   Zsombiék háza a falu szélén volt. Az eddigi legnagyobb dörgés rázta meg a házat és vele egy időben a villám kísérteties fénnynel világította meg a nappalit. A diófa ágai védőn borultak az ablakra , így a másik oldalról hallatszott fel a jég kopogása. Mufurc ezt a pillanatot használta fel arra hogy elverje a bábukat , de szinte abban a pillanatban kialudt az összes fény. A tévé elsötétült, a villany megvakult.   - Hoppá! Ez már döfi! Pattant fel Zsombi. -Jó kis zuhé! Csinálj már valami fényt Szandi!   -Várj egy kicsit. Szandi szeme káprázott amikor a telefonja gyenge fényénél kiment a konyhába megkeresni az elemlámpát. - Fel kellene hívni Péter bát' ! - Gondolta , amikor a telefon megszólalt a kezében. - Hm. gy látszik a kórházban sincs áram. Szólt vissza Zsombinak. - Apukád hív.   - Igen. Csókolom jól vagyunk Péter bá' ,  semmi baj. Szandi a nappaliból világító két sárga szembe nézve kissé összerezzenve majdnem elejtette a telefont.  - Halló halló ! Ott vagy még Szandi?  - Igen , csak Mufurc megtréfált Hú megijedtem , a szemei világítanak a sötétben. Nevette el magát idegesen a lány.   - Apa az? Szólalt meg Zsombi a háta mögött.   - Jaj te gyerek! A frászt hozod rám! Ugrott egyet .   - Azt akartam... vigyorgott Zsombi arcát megvilágítva a lámpával.   - Zsombi! Én ezért....   - Apával akarok beszélni!  - Nesze te ...   - Apa! Szandi igen bemajrézott!   - Add vissza azt a telefont te átok!   - Jól van Péter bá' itt vagyok, csak Zsombi előszedte megint a hülye énjét.... Nem nem nincs semmi baj.   - Mondjad már mit mondd apa! Zsombi a lány mellett kiabált egyenesen bele a készülékbe. Onnan az apja hangja hallatszott.   - Zsombi! Ha nem hagyod abba átküldök valakit!   - Nem kell apa, nem kell! Jó leszek! Szandi már nagylány . nem pisis! Szandi megpróbálta eltolni Zsombit aki hátra kapta a fejét, jól belefejelve a lány szájába. Ebben a pillanatban a nem pisis Sandi egy hatalmasat visított. Mufurc ezt a pillanatot választotta hogy neki dörgölődjön a lány lábának. Zsomborban bennrekedt a nevetés.   - Mi van , mi van? Most mi bajod? én nem csináltam semmit! Szandi mereven állt a konyha közepén, két karját maga előtt összefogva , jobb kezében a telefonnal , melyből Péter Zsomor apjának hangja hallatszott aki rémülten kérdezte : Mi a baj? Ott vagytok?  Zsombor kikapta a telefont Szandi kezéből aki remegő lábakkal ült le a konyhaszékre. Alakjukat meg-meg világította a villámok fénye , behallatszott a szél üvöltése és a jég dübörgése a terasz tetején.   - Itt vagyok apa! Szandi sokkot kapott. Azt hiszem ráhoztam a frászt!  -Vigyorgott .    - Nem vagy te olyan nagy legény hogy rám hozd a frászt! A macska dörgölődött a lábamnak. Állt fel Szandi.   - Apa! Már túléli. Mufurctól rezelt be. Kommentálta a gyerek az eseményeket. Nem tudta visszatartani a vigyorgást ahogy ránézett a lány halálra vált arcára. A lámpa fel - fel villant a kezében amikor ki be kapcsolgatta.   - Vége a mókának nagyfiú! Add vissza azt a telefont!    - Nem adom! Apával beszélek!  Dr. Pongrácz Péter sebész főorvos elhülve hallgatta a kiabálást ami a fia és keresztlánya között zajlott. Igen sokszor elgondolkodott már egy szem gyermeke viselt dolgain, de Zsombornak mindig sikerült felülmúlnia önmagát. Lassan összerakta a részleteket. áramszünet lett Zsomi nem tudta kihagyni, ráijesztett Szandira. Aztán került mufurc a képbe. Halkan kuncogott magában , de igyekezett komoly hangon beszélni a fiával.   - Na idefigyelj apró  örökösöm! Veled majd később beszélek. Add vissza Szandit.   - De apa! Én nem csináltam semmit!   - Nem -e? Néha elgondolkodom, kitől örökölted hatalmas fantáziádat.   - Jó leszek! csak ne küldj ide senkit. Későn jössz?   - Eléggé. Lehet csak holnap délelőtt érek haza. Baleset volt. Most hozzák a sérülteket.   - Oké apa! Szia.   - Várj csak te gyerek! Szandit békén hagyod! Hallod? Nincs semmi szekrény és egyebek!   - Jól van! - Sóhajtott nagyot Zsombor.  - Szia apa.   - Lehet csak délelőtt jön . Adta át Zsombi a lánynak a telefont. - Na menjünk vihart nézni. A vihar teljes erejével dühöngött. Így egyikük se vette észre hogy a macska Zsombi szobájában meredten bámul a szekrényre, és a füleit forgatva hallgatja az onnan jövő zörejeket. Néha felpúpozva a hátát fút egyet kettőt a szekrényre, de nem igazán rémült meg. Ez a szekrény még Zsombi dédszüleié volt akiket sohasem ismert. Nagy tölgyfa bútor. nem igazán gyerekszobába való , de amióta Zsombi négykézláb tudott járni, gyakran játszott a garázsban, miközben az apja ezt azt szerelgetett, ő a szekrény ejtette bűvöletbe. beült, behordta a játékait. Amikor nagyobb lett ragaszkodott hozzá hogy a szekrény a szobájába kerüljön. Az apja lecsiszolta, és átlakkozta, így a szekrény régi fényében terpeszkedett a gyerek szobájának díszeként.